Központunk a Dessewffy utca 39.-ben
Elérkezett az a pillanat, hogy megvalósítsunk egy olyan oktatási, kulturális és közösségi központot, ahol méltó helyet tudunk biztosítani a Rock and Roll hagyományok őrzésére.
Elképzelésink megvalósításához a Terézvárosi Önkormányzat segítségével, amit ezúton köszönünk, biztosítottak a részünkre egy 750nm-es ingatlant a belvárosban. Ezen a háromszintes területen egy több termes, az ifjúságtól a szép korúakig kikapcsolódást és különféle programokat kínáló oktatási, kulturális és közösségi teret hozunk létre.
Az akadálymentesített termünkben guruló székes csoportoknak is lehetőséget biztosítunk majd a kikapcsolódás és mozgás élményének gyakorlására, de kismamáknak tervezünk babatornát és nyáron a gyerekeknek napközis tábort.
Nem utolsó sorban, az utcai fronton egy kiállítói teret, egyfajta múzeumot tervezünk megvalósítani, ahol a kor relikviáival, valamint egy interaktív kiállítással várnánk az érdeklődőket és terelnénk figyelmüket a korszakra.
Az ingatlan nagyon rossz állapotban kaptuk meg, ezért terveinket több ütemben valósítjuk meg.
A teljes beruházás megvalósítása, a jelenlegi építőipari árak mellett Bruttó 140-150 Millió forintba fognak kerülni.
Az első ütemben (2018-ban) megnyitottuk a közel 100nm nagyságú és 6m x 3m-es színpaddal rendelkező tükrös termünket, amit Komár László teremnek neveztünk el. Emellett megnyílik a körülbelül 50nm-es szintén tükrös termet, amit Flipper Öcsiről neveztünk el.
2019. évben az utcai fronton elhelyezkedő kiállítói tér kialakítását valósítottuk meg.
2020-ban a teljes utcai frontot felújítottuk, így már több mint 100 nm előtérrel várjuk a látogatókat.
2021-ben a 90nm-es hátsó termünk nyílászáróit tudtu kicserélni. Sajnos a felmerült virushelyzet miatt az adományok lecsökkentek.
2022-ben nem volt forrásunk a fejlesztésre, így a mozgásközpont és a pincei rész még hátra marad.
Az alábbiakban egy-két koncepció rajz az elképzeléseinkről és arról, hogy milyen állapotok voltak az ingatlan átvételekor, valamint a jelen képeit láthatod. További képeket a face oldalunk találsz.
Ha szeretnéd támogatni elképzeléseinket osszad, kövesd facebook oldalunkat, de adományaitokat is szívesen fogadjuk!
































































































































